Hol keres üzleti partnert a B2B ügyfeled? A válasz kézenfekvő: az interneten!

A B2B döntéshozók, vállalatvezetők, vezető beosztású marketingesek sem élnek búra alatt, úgyhogy ők is aktívan használják az internetet. Személyes célokra és üzletszerzésre egyaránt, így számodra is igencsak releváns a kérdés, hogy mi jellemzi a keresési szokásaikat? Gyakorlatilag ugyanaz, mint egy átlagos felhasználóét, de persze a fókusz azért némileg máshol van…

Szerencsénkre a Google eléggé megkönnyíti a dolgunkat, hiszen időről időre olyan hasznos tartalmakkal áll elő, amikből a vállalkozások tényleg sokat tanulhatnak. Remek példa erre egy korábbi cikkük (1) is, amiben a B2B marketing szektor változásaira és az organikus elérés fontosságára hívták fel a figyelmet. Hogy hogyan kapcsolódik ez a két terület, máris elmagyarázzuk.

Minden változik, így a B2B döntéshozói is

A fentebb hivatkozott tanulmány mutatott rá ugyanis arra, hogy az üzleti élet jelenlegi döntéshozói – tulajdonosok, vállalatvezetők, marketingesek – 46%-a már az Y-generációhoz tartozik. Nem mehetünk el szó nélkül emellett, hiszen ez az a generáció, amelyiknél elkezdődött a digitális forradalom, és az internethasználat, a digitalizáció az életük szerves részévé vált.

Ez viszont azt jelenti, hogy eljött az alkalmazkodás ideje, mert ez az aprócska digitális ugrás elég erőteljesen átalakította a preferenciáikat. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy akinek a kezében ott a kassza kulcsa, gyakorlatilag állandóan az online térben mozog, 89%-uk minden nap használja az internetet a munkájához.

BIX - SEO - Rating

Emiatt egyszerűen elkerülhetetlen, hogy mindez nyomot hagyjon a döntéshozatali metódusán: már ebben a generációban is megfigyelhető, hogy nagyobb mennyiségben fogyasztják a digitális tartalmakat (videókat, podcastokat, applikációkat, lelkesen próbálkoznak a chatbotokkal, és igen, a kereséshez sem a telefonkönyvet ütik fel elsősorban).

Másrészt a márkákhoz való viszonyuk is lazább lett, mint a korábbi generációknak. Például, ha egy projekthez keresnek külsős üzleti partnert vagy beszállítót, már nem célirányosan egy- egy brandre keresnek rá, ennél átfogóbb megközelítést alkalmaznak. 

Legalábbis 71%-uk egy általános, a kívánt terméket vagy szolgáltatást övező kereséssel indítja a felfedező útját, és a B2B szakemberek 90%-a legalább 12 keresést lefuttat, mire rákattint egy weboldalra. Nos, itt jön képbe a SEO és a vágyva vágyott organikus elérések.

Egyszerűnek tűnik a képlet: az organikus forgalom növelése a cél

Ahhoz ugyanis, hogy elérd az Y-generációs döntéshozók egyre népesebb táborát, gondoskodnod kell az online jelenléted keresőoptimalizálásáról (2) . Mindez rövid távon elég költségesnek tűnhet anyagi és a befektetett munka szempontjából nézve is, hosszú távon viszont megéri rászánni a kincset érő időt.

Ez egyébként egy igencsak komplex feladat, hiszen a korábbiakhoz képest több igényes, értékes, releváns tartalmat kell előállítanod ahhoz, hogy növekedjen az oldaladra mutató linkek száma, ami nagyobb forgalmat generál majd neked, illetve a Google találati listáján is előkelő helyekre rangsorolja a cégedet.

Így rangsoroltasd magad a legelőkelőbb helyekre

Persze ahhoz, hogy pozitívba forduljon a SEO-mérleg, bevethetsz olyan praktikákat, mint például a kulcsszókutatás, a linképítés, a videós és szöveges tartalomgyártás (blogoknál 500 szó alatt meg se állj), aktív közösségi média jelenlét, és bizalomnövelő, egyszersmind a szakértői státuszodat építő csalitermékek előállítása.

Külön figyelmet érdemelnek még egyébként az ügyfélvélemények is, amikkel a weboldaladon és a közösségi média felületeiden is tovább növelheted az organikus forgalmadat. Az Invesp tanulmánya (3) alapján legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy az értékeléseket nem hagyhatod ki a számításból:

a potenciális vásárlók 90%-a ugyanis elolvassa az ügyfélvéleményeket, ráadásul 88%-uk jobban bízik ezekben az értékelésekben, mint a személyes ajánlásokban, ami azért elég megdöbbentő tény, nem igaz?

Turbózd fel a SEO-dat, amennyire csak lehet: a BIX ezeket a kulcsfontosságú ügyfélvéleményeket minden hónapban összegyűjti neked!

Források:


Ha szeretnéd tudni, mit gondolnak rólad az ügyfeleid, regisztrálj ingyenesen és vágja bele a referenciák gyűrtésébe!


(1) Think with Google; Kelsey Snyder – Pashmeena Hilal: The changing face of B2B marketing –
https://www.thinkwithgoogle.com/consumer-insights/the-changing-face-b2b-marketing/

(2) Searhc Engine Journal; Alexander Kesler: How to use B2B SEO to generate high-quality leads? –
https://www.searchenginejournal.com/how-to-use-b2b-seo-to-generate-high-quality-leads/229571/#close

(3) Invespro.com; Khalid Saleh: The importance of online customer reviews –
https://www.invespcro.com/blog/the-importance-of-online-customer-reviews-infographic/